LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK

Hogy ki vagyok?

A keresztvizet is leszedték rólam, mert nyíltan vállaltam, hogy megműttettem a mellem, a szám és a füleim, ahogy rajtam kívül még több millió nő ezen a földön. Annyira kikészítettek, hogy egy időben komolyan fontolgattam, hogy kivetetem a szilikont a számból és a melleimet is kisebbre szabatom, csak hagyjanak már békén.

Aztán feltettem magamnak a kérdést, hogy akkor én most tulajdonképpen kinek is akarok tetszeni? Kinek akarok megfelelni? Mert ha magamnak tetszem így, akkor minek, ki miatt változtatok? Végül letettem a műtétekről. Szeretem a testemet, a számat, a melleimet. Bevettem a "leszarom tablettát", és nem foglalkozom azokkal, aki kritizálnak. Nem kívánok tökéletes lenni hisz tökéletes ember nincs mindannyian követünk el hibákat... Mondtak rám minden féle ostobaságokat. Lassan egy esztendővel ezelőtt a szerelmet is újra megtaláltam. Kedvesem mellett nyugodt, kiegyensúlyozott életet élek, és feldolgoztam korábbi hibáimat, tanultam a ballépésekből. Ő az a férfi aki mellett visszataláltam önmagamhoz. Megtanított arra, hogy két lábbal a földön állva éljem az életem. Róla nem szeretnék beszélek hisz ez már a jelen és a magánéletem amit féltőn óvok. A jövőmet már óvatosabban tervezem. Most 34 éves koromban úgy érzem sok rossz döntést hoztam az életemben. Az anyaságról ugyan még nem mondtam le, de már nem álmodozok előre. Hogyan is tehetném? Hiszen már kétszer is kimondtam a mondatot: Amíg a halál el nem választ. Mégsem úgy lett... Úgy érzem már rendelkezem annyi tapasztalattal, hogy felelősségteljes szülő lehetek hisz van két csodálatos keresztfiam az édes húgomtól akiket imádok. Szeptembertől újra beülök az iskolapadba. Egy főiskolán fogok kommunikációt tanulni, és szeretnék az orvostudományi egyetemre is anatómia órákat hallgatni hisz elkezdtem a Pránanadival foglalkozni amihez szükségesek bizonyos alap ismeretek. Újrakezdtem az életemet, és egyet megfogadtam: többé nem követem el a korábbi hibákat, soha soha többé...!

----------------------------------------------------

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát simogatni, ölelni, becézni. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól vagy az elutasítástól a csalódástól. Ne félj Kedves...reggel a hangjára ébredni és este a szuszogására elaludni és ez megnyugtat, biztonságot ad és nem félsz semmitől hisz meg kell tanulni két lábbal a földön járni és óvni a másik feledet akit elveszíthetsz. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát pedig tudhatná, hogy soha nem árulja el Őt. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van szeretetre, nem tud meglenni nélküle, nélküled...
Ha egy nap úgy érzed, sírnod kell... Hívj engem! Nem ígérem, hogy meg foglak nevettetni..., de sírhatok Veled. Ha egy nap el akarsz futni... Ne félj engem hívni! Nem ígérem hogy megkérlek állj meg..., de futhatnék Veled. Ha egy nap senkit nem akarsz hallani... Hívj engem! Ígérem Veled leszek, és ígérem nagyon csendben. De ha egy nap hívsz és én nem válaszolok... Gyere gyorsan, látogass meg lehet, nekem van Rád szükségem!

-------------------------------------------------

Hogy ki vagyok?

Szeretlek mert másnak látlak én...Szulák Andrea csodálatos dala. A legártatlanabb angyalod... vagy a legkísértőbb démonod... A Barátod... vagy az ellenséged... A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed... vagy a sötét éjszaka amiben örökre elveszel... A szerelmed, aki mellett minden nap fel akarsz ébredni... vagy a szeretőd, akinek a szíve sosem lesz a Tiéd... Egy elveszett kislány, akire vigyáznod kell, fognod a kezét... vagy egy harcos amazon, aki elsöpör Téged mert annyira temperamentumos az Apukája szerint aki össze vissza csacsog minden félét az újságíróknak, de hát imádom az Apukámat, hogyis tudnék Rá haraguni amikor Ő is szeret és ezt nap mint nap a tudomásomra hozza és a másik akit annyira szeretsz, hogy soha nem tudnál Rá rosszat mondani mert annyira tiszteled és úgy szereted amilyen... A pillangók amik a hasadban repkednek és a vállamon eltávolíthatatlanul... vagy a könnycsepp ami az arcodon lefolyik mert sír a lelked, ha régi emlékeket idézel vagy olyan helyen jársz ami nagyon fontos állomás volt az életedben és a mai napig a mindent jelenti... Hogy Neked ki voltam... vagyok... leszek... az csak rajtad áll...

--------------------------------------------------

Te milyen gyakran vagy szerelmes? Ha fiatal vagy biztos gyakrabban, legalább is úgy érzed. Ez nem olyan egyszerű, ahogy öregszel minden és mindenki megváltozik; azok az emberek is, aki évekkel ezelőtt melletted álltak, hírtelen eltűnnek vagy hátat fordítanak. Szerelem nincs első látásra? (vagy talán mégis van valami szikra?) hiszen ahhoz több kell egy picivel, de csak egy picivel...hallanod kell a hangját, érezned az illatát és egy kicsit a lelkét is meg kell ismerned, érintened, ha van lelke! Először mindenkinek a lelkét szeretjük meg, talán ez így normális, dehát ki a normális? Van olyan, hogy normális? Nem a mellét, a hasát szeretjük meg, az téves szerelem! Ezek később jönnek, hisz ha szeretsz valakit, őt látod a legszebbnek! A lélek az, ami rabul ejt, a szíved jobban dobog, ha jön a perc mikor találkoztok, mikor végre láthatod. És a visszajelzések nagyon fontosak: az amikor megölel és érzed, hogy egy ölelésétől megmozdul alattatok a föld - igen, ez ami visszaigazol, hogy én vagyok az a NŐ, aki kellek Neki, és akire tényleg egész életében várt, és ezek nem csak üres frázisok, hisz a mozdulatok, gesztusok mind ezt igazolják. Eszedbe sem jut másra ránézni, akkor sem, ha Ő nincs melletted, mert tudod: Ő ugyanígy cselekszik és minden mozdulatában, gondolatában Te vagy benne, hisz bármilyen is vagy büszke, hogy "van nekem és csak az enyém".

-----------------------------------------

Te vagy nekem az az egy, a világ, a minden, az élet. Eddig voltak bennem kételyek, de már nem félek. Hinnem kell benned, bennünk, a szerelmünkben, Nem lehet olyan gonosz a sors, hogy elvegyen tőlem. Tudom, hogy csak melletted vagyok az a nő, aki lenni szeretnék. Ha megkérdeznéd tőlem, ezt felelném: SZERETLEK és ÖRÖKRE VELED szeretnék MARADNI!


Címkék:
Értékelés: 3.05 Hozzászólások: (3)

Szerelmeim

Második válásom nagyon megviselt lelkileg. Dacára annak, hogy a szerelem újra rámtalált annak a férfinak a személyében, aki annak idején elvette a szüzességemet. Roppant nehéz egy esztendő következett az életemben.

A második férjemmel azért romlott meg a kapcsolatom mert újra találkoztam azzal a férfival, akinek annak idején először odaadtam magam. Bár azt gondolom, ha egy kapcsolat jól működik abba nem tud belépni egy harmadik fél. Ő is házas volt, én is, de nem tudtunk parancsolni az érzelmeinknek. Titokban találkozgattunk, de tudtuk, éreztük, hogy ez kevés, nekünk együtt kell élnünk. Nem lehetett, hogy nekünk csupán annyi jusson, hogy titkos, eldugott helyeken szerethessük egymást. Mindketten bejelentettük otthon, hogy válunk. A második férjem nagyon nehezen engedett el. A szakítás után egy évig folyamatosan üzenetekkel bombázott, hogy menjek vissza hozzá. Borzalmas egy év volt...azt hihetnétek, hogy két válással a hátam mögött könnyedén vettem az élet állította akadályokat és egyébként is mit sír az a nő, aki egyik férfi karjaiból rohan a másikéba, nyomában összetört szívek és félresikerült házasságok hevernek?! Nagyon is érző ember vagyok, ha nem így lenne, nem érznék mai napig fájdalmat, amit elhibázott, forró fejjel hozott döntéseim miatt érezek a mai napig is. Lehet, hogy úgy hangzik, mintha könnyedén átsiklottam volna az életen, de a valóságban borzalmasan szenvedtem a válásaim, szakításaim után. Megint újra kellett mindent kezdenem, megint egy új élet következett. Az új párom kisfiát nagyon megviselte a válás. Szerettem volna, ha sérülés nélkül ússza meg mindenki ezt a helyzetet, de most már tudom, hogy erre vajmi kevés esély volt. Ráadásul önző voltam... Túl önző...borzalmasan. Azt akartam, hogy a párom csak velem foglalkozzon, nem fogtam fel, hogy ő nem csupán az én társam, de apa is és ennek megfelelően kötelezettségei vannak. Sírtam, hisztiztem, úgy éreztem, hogy megfulladok ebben a helyzetben. Nagyon fájdalmas döntés volt, de elhagytam és haza költöztem a lakásomba.
Történetem harmadik párom mellett vett olyan fordulatot, amelynek következtében lettem híresség Magyarországon, vagy trendi szóval élve celeb. 2004-ben ugyanis az én aktfotóimmal indult el egy nemzetközi férfimagazin hazánkban. A lap főszerkesztője jó ötletnek találta, hogy egy volt miniszter lánya legyen az első címlapon. Belementem, akkor jó mókának tűnt. Akkorra már túl voltam egy újabb mellnagyobbító műtéten, teltebb lett a szám, és a füleimet is korrigáltattam. Kalandként fogtam fel az egészet, de nagyot csalódtam. Sokan úgy képzelik el, hogy egy ilyen fotózáson a modell a sztár, hogy kényeztetik, ajnározzák, hogy gyönyörűnek érzi magát miközben fényképezik és minden rózsaszín. A valóság azonban kiábrándító. Nagyon megalázó, és kiszolgáltatott érzés, hogy ott állsz ruha nélkül, közben pedig utasítgatnak és ki-be járkálnak a stúdióban a számodra teljesen ismeretlen emberek. Volt, hogy egy komplett tévéstáb is ott forgatott, miközben én meztelen voltam, szerintem ráadásul egyáltalán nem olyan könnyű pózolni órákon keresztül. Arról nem beszélve, hogy hallani, hogy egy ilyen fotózáson mennyi mindennek kell megfelelni, az intim testrészeknek is tökéletes állapotban kell lenniük.
Nem csak az én véleményem, hogy ez nagyon kemény munka tetőtől talpig sminkben állni és pózolni egész nap. A mai eszemmel nagyon megbántam, hogy szerepeltem férfimagazinokban. Többé biztosan nem vetkőzöm! Csalódtam nagyon sok barátomban a fotózásokban és az egész sztárvilágban is...


Címkék:
Értékelés: 3.33 Hozzászólások: (0)

Gyümölcstan

Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett..., zamatos..., kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát.

Meg kell értened: hogy te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és valaki akit kedvelsz nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy alma legyél. De tudd ha azt választod, hogy alma leszel, csak középszerű alma leszel. De mindig lehetsz a legjobb szilva. Vedd észre, hogyha azt választod, hogy középszerű alma leszel, lesznek emberek akik nem szeretik az almát. Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb alma lenni, ami lehetetlen hisz te szilva vagy, de megpróbálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni...


Címkék:
Értékelés: 4.42 Hozzászólások: (1)

Házasságaim

Nagy találkozás volt. Fiatal, éretlen, sok szempontból tapasztalatlan lány voltam, a férfi idősebb, megfontoltabb, túl egy házasságon és gyermekvállaláson. Sokan azt mondanák erre, hogy nem éppen ideális párosítás, mi mégis egymásba szerettünk. Rajongtunk egymásért. Az első férjem magas egzisztenciájú, művelt, nagyon okos ember, akire mindig is fel tudtam nézni.

Fél év után házasodtunk össze, tizennyolc éves voltam akkoriban. Eleinte nem gondolkodtam azon, hogy elég érett vagyok-e, hogy feleség legyek, egyszerűen fiatal voltam, szerelmes és mindent akartam. Ő pedig meg is adott nekem mindent. Nagyon szeretett, és nem tagadom, édesapámhoz hasonlóan ő is kényeztetett. Autót vett nekem, tényleg szép életem volt mellette. Rólam sok nő irigységből azt gondolja, ilyen szexis külsővel könnyű volt megfogni egy gazdag férfit.
Istenem, hányszor hallottam már ezt! Akkor most hadd tisztázzak valamit: én édesapám mellett hozzászoktam egy nagyon jó életszínvonalhoz, nekem nem kellett sehova felkapaszkodnom, soha nem ez alapján választottam ki a partnereimet. Ráadásul akkoriban elálló füleim voltak, vékony szám, és kicsi melleim. Az első férjem mégis imádott. Úgy, kicsi mellekkel. Sok fiatal lány, és nő is azt hiszi, hogy egy férfit csak hatalmas mellekkel lehet elcsábítani, de higgyétek el, egy férfinak a kisugárzás, az érzékiség, a műveltség sokkal fontosabb, mint a cici mérete, pontosan tudom, hogy miről beszélek, hiszen magam is átestem mellnagyobbító műtéten.
Húszéves voltam, amikor először kés alá feküdtem. Egyszerűen azért, mert akkor jött divatba. Zöldfülű, huszonéves kiscsaj voltam, aki nem félt semmitől, és vonzották az új dolgok. A férjem mindenáron le akart róla beszélni, hiszen ő tényleg úgy szeretett engem, amilyen természetes valómban voltam. Persze nem sikerült meggyőznie, aztán végül neki tetszett legjobban a végeredmény.
Kapcsolatunkban mégis megromlott valami. Borzalmasan tapasztalatlan voltam még. Nem hogy egy házassághoz, de az egész élethez is. Vitt a fiatalos, mohó lendület, magával ragadtak a barátok, a bulik, az érzés, hogy én még élni, tapasztalni akarok. Aztán közbeszólt a végzet: elromlott az autómban a CD-lejátszó és betértem egy villamossági műhelybe. Ott találkoztam Zsolttal, azzal a férfivel, aki miatt mindent borítottam. Magas volt, sportos és jóképű. Elváltam, és mi összeházasodtunk.
Újra feleség voltam, boldognak kellett volna lennem, de a kezdeti önkívületi, szerelmes mámorból lassan ébredni kezdtem. Egyre inkább rájöttem, hogy hibát követtem el, amikor elhagytam az első férjemet. Könnyek szöknek a szemembe, ahogy visszaemlékezek régi élet. A két férjem két nagyon különböző férfi volt. Az első férjem a válásomkor roppant korrekt volt, vihettem, amit akartam. A kocsit, bármit. A másodikkal a vagyonon ma is pereskedem, szerintem ez még évekig el fog húzódni. Nem vagyunk ellenségek, ma is az ő műhelyébe viszem a kocsimat, de hazugság lenne azt állítani, hogy barátok vagyunk.
A mai eszemmel azt mondom, hogy az első válásommal követtem el életem első és egyik legnagyobb hibáját.


Címkék:
Értékelés: 4.67 Hozzászólások: (1)

Gyerekkorom

Olyan családba, körülmények közé születettem, amelyről sokan csak álmodni mernek. Nem is tagadom, mindenem meg volt, amire oly sokan vágynak: szerető szülők, szépség, jómód és gondtalan, boldog gyermekévek.

Azt gondolhatnátok, egy honvédelmi miniszter, Keleti György lányaként felnőni nem lehetett könnyű, hiszen iszonyatos elvárásoknak kellett megfelelni, ráadásul a politika észrevétlenül, de mégiscsak belopakodott a Keleti-família mindennapjaiba. Ám csak szép emlékeket őrzök gyerekéveimről.
Mosolygós, szöszke, nagyon szép kislány voltam, véd- és dacszövetséget alkottam egy esztendővel fiatalabb húgommal. Élveztük a budai gyerekeknek kijáró életet, jó tanulók voltunk, rengeteget sportoltunk.
Én édesapám második házasságából születtem. A féltestvérem, Andi apu első házasságából fogant és van egy édes húgom, akit imádok. Szeretném leszögezni, hogy apu nem az édesanyám miatt hagyta el Andi édesanyját, mert sokan ezt hiszik. Nekem a húgommal alakult ki szoros kapcsolatom, Andi nem igazán volt része az életemnek. Néha feltűnt, majd el is tűnt. Soha nem neveltek minket egymás ellen, de össze sem kovácsoltak. Soha nem beszélgettünk egy jóízűt, nem buliztunk együtt és soha nem töltött be klasszikus nővér szerepet. A legjobban az maradt meg vele kapcsolatban ezekből az időkből, hogy apuék olykor veszekedtek miatta, de semmi több. Röviden a visszaemlékezés, mindig bálványoztam édesapámat.
Ha most azt várjátok, hogy valami botrányosat mondok apuval vagy a gyerekéveimmel kapcsolatban, hatalmasat tévedtek. Ugyanis nem tudok ilyet mondani. Jól éltünk, Buda elit iskolájába jártam, apu nagyon elkényeztetett. Nem is tudtam, hogy azok a szavak mit jelentenek, hogy szegénység vagy éhbér... Nekem természetes volt, hogy mindenem megvan, hogy értelmiségi, magas egzisztenciájú emberek vesznek körül. Ahogyan természetes volt a politikusok jelenléte is az életemben. Nekem Horn Gyula csak a Gyuszi bácsi volt, akivel gyakran találkoztunk. Apu igyekezett a lehető legkevesebb munkát hazahozni, azt akarta, hogy a gyerekei normális életet élhessenek. Amikor az iskolában azt mondták rám, hogy kommunista, én azt sem tudtam, hogy miről beszélnek, annyira nem játszott szerepet az életemben a politika. Bevallom, a mai napig nem vagyok tisztában a szó valós értelmével, ahogyan szerintem az emberek nyolcvan százaléka sem tudja mit jelent, csak használják, politikai szitokszó lett. Nem foglalkoztam ilyen véleményekkel, én csak féltettem aput. Hogy egyszer baja esik... Tudod, az én édesapám nagyon különleges ember.
Talán nem véletlen, hogy az első szerelemmel is addig vártam, amíg nem találtam egy olyan férfit, aki felért az édesapám által felállított mércéhez.
A szüleim nekem soha nem tiltottak meg semmit, nem veszekedtek velem. A fiúk elég korán észrevettek, hiszen feltűnő kamaszlánnyá serdültem. Vékony voltam, szőke és vakítóan zöld szemű. Kívánatosnak tartottak, pedig bevallom, engem zavart, hogy elállnak a füleim és akkoriban apró melleim voltak. De ennek ellenére sokan udvaroltak nekem. Talán viccesen hangzik, hogy éppen én mondom ezt de a férfiaknak tényleg nem az számít, hogy mekkora melled van.
Tizenhat éves elmúltam, amikor elveszítettem a szüzességem. Egy különleges, nálam idősebb férfival... Egy olyan férfival, aki később komoly szerepet töltött be az életemben...


Címkék:
Értékelés: 4.43 Hozzászólások: (2)

A nővérem és a család

A mai nap rohangálással telt el. Az étvágyam még mindig rossz, és mindenkit kövérnek látok magam körül. Annak ellenére, hogy záport és zivatart jósoltak mára, hát 30fok körülire sikerült az időjárás. Vettünk egy új konyhai turmixgépet, aminek Attila örült a legjobban.

Ma azon agyaltam a VIVA Cometes "nem köszönés" miatt, hogy mióta tiltotta ki a húgom az Andreát Apuék házából... most húsvétkor volt 3éve. Jó nagy családi csetepaté volt ahol a húgom és a mostoha nővérem egymásnak ugrottak, ha jól emlékszem egy újságcikk miatt, ahol az Andrea valótlanságokat nyilatkozott az Anyuról és a családról, ami nem az első eset volt, erre gurult be a család. Mindenki egymásnak esett... akkor lett kitiltva az Andi az Anyuék házából, többet oda a lábát nem teheti be. Apu megy hozzájuk Nagykovácsiba. Valójában nekem semmi bajom velük, csak tudom, hogy sok fájdalmat és konfliktust okoztak, generáltak. Sokat bántotta az Anyut és ez már senkinek nem tetszett, pedig, emlékszem mindent megcsinált nekik az Anya. Vigyázott a gyerekeikre, és amikor Apuékhoz mentek, Anya mindig olyan étellel várta őket amit szeretnek. Valójában amikor Apa megtudta, hogy mekkora korkülönbség van az Andi és a Zoli között majd’ infarktust kapott... akkor a Zoli 16 vagy 17 éves volt. Nekem semmi bajom nincs ezzel, csak szeressék egymást és éljenek boldogan. Az Andrea, mint én, nagyon apás, a húgom Kata inkább anyás. Aranyosak együtt a Zolival, összeillő pár, és a gyerekeik is nagyon helyesek, én kedvelem őket és minden tiszteletem az övék azért, amit elértek. Igazán soha nem értettem, értem miért ellenséges velem a nővérem, hisz az Apa a tanú rá, hogy mindig én voltam, vagyok az, aki kiálltam mellette, ha valami vita vagy családon belüli kellemetlen dolog történt, történik... ez is egy amolyan örök kérdőjel marad a fejemben.


Címkék:
Értékelés: 3.80 Hozzászólások: (9)

Viva Comet

A párom szerint nem vagyok elég őszinte az írásaimban... talán azért, mert nem szeretnék senkit megbántani, de lehet, hogy igaza van, írjam le amit valójában gondolok - hát legyen.

Szóval túl vagyunk a VIVA Cometen, ahova Szecsődi Karcsi barátommal mentem, akinek elfelejtettek meghívót postázni, pedig mégis csak egy Megasztár döntőséről beszélünk, akit nagyon sokan esélyesnek tartottak a győzelemre! De ez még talán semmi, hisz Tóth Verát, országunk egyik legszebb hangjú énekesnőjét is elfelejtették meghívni, és még sorolhatnám... ezzel ellentétben sok olyan ember volt ott, akikről fogalmam sincs, hogy kicsodák és mit kerestek a VIPben vagy egyáltalán a helyszínen... mindegy is. És mielőtt bárki elkezdené gusztustalan megjegyzéseit tenni, hogy én miért voltam ott??? Annak idején mi indítottuk el a nagysikerű "Szexi vagy Nem" című műsort a VIVAn Tóth Verával és Lakatos Márkkal. Szóval ilyen bulikon, ami az egyik legnagyobb eseménynek számít az év rendezvényei között, rendesen "összehordja a szemetet a szél", és ezt most mindenki értse úgy, ahogy szeretné.
A színpad és a látvány csodálatos volt, és talán az idei volt eddig a legjobban sikerült Comet. Tudjátok, ahol ingyen van az alkohol és az étel, oda mindenki elmegy... hát itt minden ingyen volt: a vodka, a whisky, a pizza és a KFC, ha jól láttam, mert én ásványvízen kívül semmit nem ittam, ettem. Este 10re szinte mindenki részeg volt. Lola lett az év énekesnője, amin egy picit meglepődtünk, hisz mi Zsédára számítottunk és nem értettük, hogy miért nem nyerhet egyszer a Tóth Gabi, aki szerintem bárkit leénekel a színpadról. A "mi" alatt Mujahid Zolit, Tóth Verát, Dér Henit és még néhány Megasztáros személyére gondoltam, akikkel csapatba verődve álltunk a kivetítő előtt sok kérdőjellel a fejünkben. Volt fotófal, piros szőnyeg, és a nővérem a férjével, akinek - ha nem köszönök, soha nem köszönt volna... a félrevezetett közvélemény... volt Csisztu Zsuzsa a férjével, akik rendkívül jól néztek ki, Danny Blue egy számomra ismeretlen lánnyal, az idei szépségkirálynők, akiket személyesen is ismerek és remek csajok, sorozatszereplők, és még sokan a rengeteg ingyen alkoholra... jó, talán nem mindenki, tisztelet a kivételnek. Volt Ada aki most is nagyon csinos volt, Voksán Virág aki szexy volt, Hajdú Peti az ő Katájával, szóval mindenki, akikkel nap mint nap tele vannak a bulvár lapok. Ja, és a kihagyhatatlan Körmendi Gábor aki minden "celeb" mumusa...


Címkék:
Értékelés: 5.00 Hozzászólások: (0)

Pránanadi

Szóval Pránanadi. Szeretnék egy tévhitet eloszlatni, miszerint sokan azt gondolják, hogy ez egy szekta vagy valamilyen gyülekezet, szó sincs ilyenről. Ez egy gyógyító vagy segítő központ, de az az igazság, hogy még én sem tudom pontosan, hogy mi.

Itt nem beszélgetnek Veled, mint a pszichiáternél nem kell a házadat a nevükre iratnod, de hasonló ijesztő dolgok sem történnek. Dalai Lama - mond nektek ez a név valamit? Szóval energiákkal gyógyítanak, segítenek a különböző problémákkal hozzájuk forduló embereken, mint például rákos betegeket gyógyítanak meg, hiperaktív gyerekekkel foglalkoznak, de bármilyen panasszal lelki, testi gondokkal
lehet hozzájuk fordulni. Teljesen lepucolják a negatív dolgokat, energiákat... megnyitnak olyan energia csakrákat amik valamiért el vannak fojtva benned és megtalálod a helyes utat vagy döntést olyan dolgokban, amikben vaciláltál vagy vacilálsz. Szeretem csinálni, jól érzem magam közöttük.

Ma kiszaladtam az Anyuékhoz, akik halálosan szuperül megvannak az Apuval és a kutyámmal, Grétivel, aki már két éve nem is az én kutyám. Hiányzik, de már nincs szívem elhozni a szüleimtől hisz úgy hozzájuk nőtt mint egy jóindulatú "daganat", imádják sőt kezdem úgy érezni, hogy a legfontosabb dolog lett az életükben. Sebaj elsőbbségi prioritást élvez a kis vacak; tegyük hozzá:  nem is lehet nem szeretni, mert valóban imádni való...és nem is bánom, hisz fiatal szüleim vannak, akik kaptak egy gyereket, akit lehet kényeztetni.

Elég vacakul indul a nyár és most az időjárásra gondolok, hol esik, hol fúj...reggel nem lehet eldönteni mit rángasson magára az ember és most kizárólag ruhára gondolok. Ez nem azt jelenti, hogy a gumicsizma be van készítve a csomagtartóba, de ha jobban belegondolok nem egy rossz ötlet, hisz az elmúlt egy hétben két szandálomat is hazavágtam egy egy váratlan eső miatt... Dolgozás van ezerrel két rendezvényen is, és egy új energia italon...
Most amolyan semmi nem történik időszak van az életemben ami teljesen jó
és kényelmes, csak néha borzalmasan unalmas, de ez van...talán, ha újra
kezdődne egy olyan érzés vagy dolog, ami azt a kis motort ismét lázba hozza
vagy még nagyobb lázba hozza - hiszen mindenkinek van egy párja az a bizonyos
másik fele, mint a fehérnek a fekete vagy a jinnek a jang...vagy a borsónak a héja... igen, ez egy gyönyörű gondolat a Forrest Gumpból amit talán szebben meg sem lehetne fogalmazni... Legyen ilyen szép a hetetek!


Címkék:
Értékelés: 4.75 Hozzászólások: (0)

Dubrovnik

A múlt hét elég forgalmas volt. Már meg sem lepődöm azon a sok hülyeségen amiket írnak rólam...katasztrófa...

Viszont annyi haszna volt, hogy egy-egy internetes orgánumon összehaverkodtam a kommentelőkkel másnéven a hozzászólokkal akik milyen meglepő, de miután megismertek kellemesen csalódtak és nem szapultak tovább ordenáré és brutális módon...annyira.
Azért mert az ember nem írja ki a homlokára vagy nem írják le róla minden
héten, hogy kapcsolatban él miért kell azt gondolni róla, hogy szingli vagy egyedül magábaroskadva sanyarog? Én csak búslakodom és sokat fogytam.
Lassan 1éve vagyok együtt a mostani párommal...nagyon gyorsan megy az idő.
Ez már megszokás nincs lángolás nincs vita nincs semmi...beszélgetni azért szoktunk sőt az elmúlt hosszú hétvégén "kiugrottunk" Dubrovnikba körülnézni, csatangolni. Csodálatosan szép város Horvátország egyik legszebb tengerparti részén fekszik...olyan mint egy mese városka. Kastély, pálmafák, csodaszép kék tenger, kis utcák és minden sarkon egy pizzeria. Ide lehet, hogy visszamegyünk csak magunkhoz csapjuk a nagyobbik keresztfiamat ezt neki is látnia kell. Mindenkinek melegen ajánlom mert valóban mese szép városka telis tele kedves és vendéglátó emberekkel - megjegyzem mindenki beszél angolul nem úgy mint más kedveltebb európai nagyvárosokban, nyaralóhelyeken. Ennyi a magánéletről.

Képzeljétek, Pránanadira járok most már lassan egy hónapja, nem hittem benne és mégmindig kicsit szkeptikusan fogadom a tényt, hogy létezik és valóban érezhető eredményei vannak. Holnap este VIVA Comet!!!


Címkék:
Értékelés: 5.00 Hozzászólások: (0)

A Nagy Ő

Engem nem tudnak elkerülni az érzelmi válságok...a meditációs és lelki beszélgetéseim központja a fürdőszoba, de az is úgy, hogy leülök a földre és nekidőlök a kád oldalának ez bejön...ott azon a ponton tudok őszinte lenni és sírni.

Sokszor azt hittem én már nem tudok könnyeket ejteni, olyan valódi könnyekre gondolok...hát ma sikerült. Most minden jó és mégis rossz, talán nem azt kaptam amit vártam vagy még mindig azt gondolom, hogy igenis vannak olyan mesék amik valóra válnak, óóó igen, ezt gondolom. Aki még nem látta a Szex és NewYork című filmet az nézze meg különösen a végére koncentráljon mert az mese ami ott megtörténik és mindig könnyre fakaszt. Na ez az ami velem soha nem fog megtörténni pedig titkon erre vágyom, ki az aki tud a sorok között olvasni? Mert Ő az én hercegem az igazi a Nagy Ő! A Nagy Ő! Kölcsönözd ki a tékából vagy vedd meg, hogy az utolsó 10percet minden héten megtudd nézni, lécíííííí! Csíííííí!


Címkék:
Értékelés: 4.17 Hozzászólások: (1)

StoryOnline-t olvastam

Tegnap volt az Apu születésnapja, semmi hacacáré, de az ajándékát oda adtam illetve az Anyunak mert dolgozóban volt a családfő. Soha nincs időm semmire, vételeztem egy kütyüt a számítógépemhez így mindenhol használhatom még az autóban is, dehogy ilyet nem tennék:-)

Amióta haza jöttünk Hurghadáról beteg vagyok, nagyon szenvedek a gyomrommal, pedig semmilyen helyi kutyulmányt nem ettem...mégis. Az összes "vérhas büfét" elkerültük ami a környéken található volt. Baráti társasággal voltunk, jól sikerült minden. Búvárkodtam a tengerben! Vitathatatlan, ha az ember rákap az ízére és szereti az extrém sportokat akkor akár lehet ez egy jó hobbi is, nagyon összekovácsol embereket hisz a víz alatt a bajban csak a merülő társadra számíthatsz. Pár napja az allergiám is elhatalmasodott a fejemen hiszen ezt így kell csinálni mindent egyszerre. Megnéztem a Labancz Lillás cikket a tinédzser kori fotóval...hát, de szerintem ebben a korban mindenki önmagát keresi, teljesen normális ez a mindent magunkra húzunk(ruhára értem) és mindent magunkra kenünk vagy festünk időszak. Nagyon cuki a szerelmével együtt és hát cupp!cupp! Nekem bejönnek ezek a "cuki vagyok" dolgok...ezért szeretem a Galambos Dorinát is...ja, gyorsan megkeresem a cd-jét remélem nem emelte el senki. Azon szenvedek, hogy miért nem akaródzik egy szót sem ejteni a magánéletemről ennél sokkal cserfesebb voltam furcsa, hogy az ember életében milyen gyorsan jönnek-mennek az érzések és most nem csak a szerelemre gondolok, hanem mindenre. Anyu szerint nem szabad szerelmesnek lenni mert teljesen lebutít és vakká tesz...talán igaza van. Rohanok mert vár egy megbeszélés...és máris késésben vagyok mint mindig.


Címkék:
Értékelés: 4.03 Hozzászólások: (0)

Irigyek...

Egy hét "nyaralás" után újra itthon, de minek? Többször megfogadtam, hogy nem nézek tévét és nem hallgatok bulvár híreket a rádióban...soha nem sikerül betartanom... sajnos.

Vasárnap este sikeresen felbosszantottam magam az egyik kereskedelmi rádió ócska csámcsogásán...Molnár Anikó volt a célpont, hurrá! megint egy téma amin heteket lehet majd tunkolni, nem halnak éhen az újságírók és Havas Henrik sem akit tisztelek és szeretek.
Molnár Anikó könyv!!! Amíg az ember csak találgatja egy közszereplő
hétköznapjait és azt, hogy valójában miből is él és járt-e Dubaiban addig
nincs gond illetve van mert bármit mond vagy tesz ku.va, de ahogy öszintén
vall az  életéről mint, ahogy Kelemen Anna is tette még nagyobb ku.va
lesz... tehát a magyar embernek semmi nem jó, folyton elégedetlen és
irigy, igen ez az ország tele van irigy emberekkel, ha az én tehenem
megdöglik akkor pusztuljon el a másiké is! Ez az ország tele van kritizáló
és "igazságosztó" emberekkel... ha valaki kövér az a baj, ha valaki sovány
akkor az a baj, ha valakinek szép autója van akkor azért utáljuk... mikor
fog mindenki saját magával foglalkozni és nem a szomszéddal? Az Anna
könyvet is utálta az ország mégis eladási rekordot töntött és gyanítom
ugyan ez lesz Anikó könyvével is. Ennek az országnak ez kell a BOTRÁNY!
Szeretünk tunkolni főleg a rossz és botrányos dolgokban. A rosszból soha
nem lesz jó, ha bele szakad az ember akkor sem... én már nem is töröm
magam. Ma jutottam el arra a pontra, hogy szarok mindenre és csak olyan
dolgokat fogok csinálni és elválalni ami nekem jó és jól esik, csak azért
nem puncsolok végig egy rendezvényt, hogy utána ugyis csak rosszat írjanak
vagy mondjanak rólam. Gyűlölöm magam, hogy belekeveredtem a média
világába, hogy sokszor a hiszékenységem miatt csapott be egy-egy napilap
és írtak rólam le olyan dolgokat amilyen soha nem voltam... áhhh, hagyjuk
felbosszantottam magam...


Címkék:
Értékelés: 5.00 Hozzászólások: (0)

Téglának

Szia Tégla! Nincs elvesztett barátom, csak lezárt barátságaim és kapcsolataim. Azok a barátaim, akiket az elmúlt két évben ismertem meg, szóval velük jó a kapcsolatom és számíthatunk egymásra.

De ha nagyon őszinte szeretnék lenni, nagyon sokat csalódtam a régi barátaimban, azokban akik 5-6 éve voltak az életemben. Az elmúlt fél évben zárkózott, nehezen megnyíló ember lettem... jelenleg két igaz barátom van, és a szüleim, akikkel mindent megbeszélek, és úgy érzem nincs szükségem több barátra. És a haverokat ne keverjük össze a baráttal, haverból sok van, de velük teljesen más a viszonyom. Megvagyok a saját életemben, néha soknak érzem azokat az embereket, akik körülvesznek és szeretném, ha ezt senki nem venné bántásnak, de néha sok a tolakodó és az életemben "tunkolni" vágyó, akaró ember, ami alapvetően nem baj, de az életemnek van egy olyan intim területe, amit most már szeretnék megőrizni magamnak. Hidd el, ahol tudok és akin tudok, segítek, ez nem változott, de fordítva már nem igazán mondhatom el ugyanezt. A lényeg, ha újrakezdhetném az életem, mindent másként csinálnék, de mindent..., ha ismerjük egymást, akkor remélem jól vagy és köszönöm, hogy segíteni próbálsz. Az életemnek van egy lezárt szakasza, ahonnan nem szeretnék barátokat átmenteni a jelen életembe, mert sajnos volt aki sok kárt, fájdalmat és csalódást okozott, ami talán az én hibám is volt. Szép hetet!


Címkék:
Értékelés: 4.29 Hozzászólások: (0)

Névnap

Minden nappal újabb és újabb emberi butasággal találkozom. Kicsit ingerszegény ami most körülvesz, vagy csak fura, hogy nem történik semmi... vagyis történik csak minden teljesen normálisan. Már le sem merek írni ilyen mondatokat, nehogy elkiabáljam.

Van egy őrült blogoló a neten, valamilyen Attila, és akit tud bánt. Olvasgattam a blogját és picit a lelkemre vettem a rám vonatkozó írását, mert teljesen hamis, most azon töröm magam, hogy valahogy felvegyem vele a kapcsolatot. Szeretnék beszélgetni vele... ez a gondolat ennyit érdemelt. Az étvágyam még mindig nem jött, meg ami nem csak a környezetem, de már számomra is kezd okot adni az aggodalomra. Hétvégén utazunk Egyiptomba, az igazat megvallva nincs olyan túl sok kedvem hozzá, valahogy most szeretnék itthon maradni még akkor is, ha itthon nem mindig olyan jó... és nem a magánéletemre gondolok. A múlt héten találkoztam egy nagyon régi ismerősömmel, nagyon jó volt, bár kicsit összezavart, engem, aki azt gondoltam, hogy nincs már olyan dolog, ami kavarodást okozhat a fejemben - hát van. Hétfőn elmentem Bécihez, hogy kezdjen valamit a hajammal. Vele próbáltam megosztani a találkozás örömeit és egy erotikus álmom részleteit, de hallani sem akart róla. Illetve meghallgatott, de a rá jellemző ügyes mondataival megmagyarázta, hogy miért hülyeség az egész. Talán igaza van... Anyuéknál újra építették a kályhát, és a héten festés is van, nagyon szép lesz a ház, ahova mindig jó menni. A múlt héten "mély"interjút adtam a Story magazinnak, őszinte voltam, amin nagyon meglepődött az újságíró is, és én is. Kíváncsi vagyok a végeredményre. Ma van a névnapom, talán soha ennyi "boldog névnapot" üzenetet nem kaptam még, furcsa... sokszor elkönyvelem, hogy nem szeretnek az emberek, és ezzel az érzéssel nem olyan könnyű együtt élni.


Címkék:
Értékelés: 4.02 Hozzászólások: (0)

Hétvége

Most valahogy olyan lassan telnek a napok és a hetek. Itt a hétvége. Attila ül a szoba közepén és valami dudát fúj, vagyis próbál, fogalmam sincs honnan szedte elő azt a dobozt, amiben az a szerkezet van, ami a szájából lóg... azt mondja a piacról.

Milyen piacról? Szerintem csak magára akarja felhívni a figyelmemet... jön-megy és most hozzám szólt: Kell venni egy kazettás lejátszót! - felkiáltással... minek?... ráhagyom. Szórakoztató jelenség, akit nagyon szeretek. Olyan szép idő van, irány a természet, megpróbálom rávenni egy kis bobozásra.
Kicsit zűrzavaros a magánéletem, illetve a fejemben van egy per pillanat kibogozhatatlan csomó, ami már nem is csomó, hanem egy vattagombóc, aminek se eleje, se vége. Volt már hasonló káosz a kobakomban, és nem a munkára gondolok..., de mindegy is, majd megoldódik, illetve remélem. Egész héten jövünk-megyünk, kevés időnk jut egymásra, csak az esti beszélgetések maradnak, és néha-néha belecsúszunk egy-egy hosszabb napközbeni telefonbeszélgetésbe, amiket azért nem szeretek, mert személytelenek, hisz nem látod a másik arcát, mozdulatait.
Hát Alexa... vele kelek és vele fekszem... nem a szó szoros értelmében, de a mobil folyton a fülemen csüng, szerencse, hogy Attila már rég az irodában van, amikor ezek a traccspartik zajlanak, kiborulna, hogy tudunk ennyit és ennyi dologról beszélni non-stop... ez van...
Remélem ez a hétvége nyugiban fog eltelni... ami nálunk tulajdonképpen kiszámíthatatlan. Megint egyszerre fog a fejünkre zuhanni a nyár 30fokos kánikulája.


Címkék:
Értékelés: 3.04 Hozzászólások: (0)

BLOG LEÍRÁSA

MAGAMRÓL

ÜZENŐFAL

2011-03-27 22:54:45 Lövei Sándor Én szeretem a Györgyit.Nagyon aranyos csaj.Észre lehet venni hogy,érzékeny és okos.Csak olvasni kell a bejegyzéseit,nagyon tartalmas amit ir,és érezni lehet rajta az önzetlen őszinteséget.Kitartás Györgyi!Te nem csináltál semmi rosszat.SZERETÜNK NAGYON.

2011-03-27 15:13:14 ernő.w.ernő hajrá Györgyi .nem kell felvenni azokat a commenteket.sőt elsem kell olvasni azokat,irigységből sok bunkóság származik.szóval így tovább szerintem jó az út amelyiken haladsz még akkor is ha néha néha megdöcögsz rajta normális dolog emberek vagyunk tévedünk. csak azok az emberek nem tévednek akik nem csinálnak semmit!!!!! akik csak ahoz értnek hogy beszóljanak vagy még ahoz sem.SZÁNALMASAK VAGYTOK komolyan hagyjátok már békén ezt a szép lányt hogy végezze a dolgát és ha nem tudtok segíteni akkor inkább hallgassatok,mert úgy okosabbak maradtok. köszönöm szépen.

2011-03-25 15:56:42 jani07 Minek teszitek közzé a blogot, ha csak a lyotyók szólhatnak hozzá.

2011-03-25 15:54:19 jani07 Hozzá is lehet szólni.

2011-03-25 13:10:15 Bobkabz Kedves Györgyi!
Őszintén remélem, hogy mielőbb túljutsz életed ezen periódusán.
Kívánok neked hatalmas lelki erőt és a lehető legjobbakat.
Szeretettel üdvözöllek:-)

2011-03-22 11:06:16 Dóri Szia Györgyi!
Nagyon örülök hogy itthon vagy.Aggodtam érted.Apukád mikor beszélt Frizbiben az nagyon szívszorító volt.Remélem kipihented magad! Remélem meg tudjuk milyen döntést hozott a Magyar Bíróság mert amit a szennylapok írnak az hazugság!!! Sok erőt és kitartást kívánok!!!!

2011-03-17 08:40:59 don Szia drága csajsy!ha nehéz a boldugolásod zaklatnak kényelmetlen zavaro a közlekedés egyébb kellemetlenség stb szivesen állok a rendelkezésedre bármikor bárhol non stop !!szép napot don nemzetkőzi magántestör 06202992871

2011-03-16 21:15:29 Sanyi Kedves Györgyi,nagyon sok jót kivánok neked,mert megérdemled.És azt hogy,sok sikered legyen az életben,érdemes vagy rá.Szeretünk.

2011-03-16 21:12:23 Lövei Sándor Kedves Györgyi,tudd hogy,vannak akik nagyon szeretnek téged.

2011-03-16 21:07:55 Lövei Sándor Györgyi nagyon örülök hogy,itthon vagy,ez jó,és tudd nagyon aggódtunk érted.

2011-03-14 15:49:25 Adrika Szia!
Sokan nagyon vártunk haza és izgultunk érted!Alig várjuk, hogy bejelentkezz a fb profilodba.Hiányoztak a blogjaid amik sokunknak sokat segítettek.Ne törödj a rosszindulatú emberekkel!Az én környezetemben nem hallottam rosszat senkitől.Hajrá Györgyi!

2011-03-01 11:00:09 Eva Lucian kedves Keleti Gyorgyi nem kell mindenkinek a velemenyevel torodni mert az emberek inkabb bantani szeretnek valakit mint dicserni

2011-01-06 15:29:16 Keleti Györgyi Kedves Gigi!
A moderálás azt jelenti, hogy vulgáris tartalmú kommentek nem jelennek meg. A negatív hozzászólásokat is aktiváljuk. Olvasd vissza a régebbi kommenteket és akkor láthatod. A Családomat vulgáris módón szídó, szapuló vélemény nem kap jogosultságot. Ennyi történt eddig... Igyekszünk intelligens formátumban tartani a blog oldalakat.
Megértésedet köszönöm!

2011-01-06 09:28:36 Gigi112 A moderálás itt ugye azt jelenti,hogy csak a pozitív kommentek jelennek meg??Hát ez vagy te!

2010-12-21 21:53:25 feketemacska Szia Györgyi!
Ne akarj mindenkinek megfelelni,abba beleőrülsz!Nem sok blogot olvasok,de a Tiédet mindig!Boldog Karácsonyt Neked!Ne feledd:"A mérleg nyelve mindíg egyenlőben van".Mindenki megkapja amit érdemel,ki így,ki úgy..Üdvözöllek!

2010-12-06 23:35:12 Keleti Györgyi Kedves Pető Barnabásné!
A "mindig" szót rövid "i"-vel írjuk.
Köszönöm az értékes kommentet amit háromszor is elküldtél annak reményében, hátha sikerül bántó és megalázó szavaiddal minősíteni. A kommentek moderálva vannak!
Mindenkinek Boldog Mikulást!

2010-11-29 03:55:42 Keleti Györgyi Kedves haha!
Az adminomban olvastam a kommentedet! Válaszom! Rohadj meg!
Mindenkitől elnézést kérek a vulgáris szóhasználatért, de "haha" nick névre hallgató kommentelő kicsit elvetette a súlykot!

2010-11-29 03:45:59 keleti.gyorgyi Szia Ági!
A hajam színe most sötét eper. Ez a hivatalos neve a színnek! Színezve van nem festve, így hangulatomhoz, kedvemhez mérve tudom változtatni a színeket. Ajánlom Neked is!
Pusza

2010-10-04 15:16:02 Ági Györgyi! A Te hajad most sötétvörös vagy barna? A feketéről mi a véleményed? Tudom, hogy ez a kérdés most nem ide vág, csak kíváncsi vagyok.

2010-08-11 08:56:37 moncsi Györgyi,
élj úgy, ahogy Te szeretnél vagy ahogy sikerül. A jelenből hozd ki a legjobbat, tervezd a jövődet, a múlttal ne foglalkozz, mert annak már nincs eredménye.Ez a te életed és nem fontos mindenkinek megbocsátani, csak át kell nézni rajtuk, mintha üvegből lennének.
Üdv.
moncsi

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 17 meg 13 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007