2009-07-21 11:42:38

Házasságaim

Nagy találkozás volt. Fiatal, éretlen, sok szempontból tapasztalatlan lány voltam, a férfi idősebb, megfontoltabb, túl egy házasságon és gyermekvállaláson. Sokan azt mondanák erre, hogy nem éppen ideális párosítás, mi mégis egymásba szerettünk. Rajongtunk egymásért. Az első férjem magas egzisztenciájú, művelt, nagyon okos ember, akire mindig is fel tudtam nézni.

Fél év után házasodtunk össze, tizennyolc éves voltam akkoriban. Eleinte nem gondolkodtam azon, hogy elég érett vagyok-e, hogy feleség legyek, egyszerűen fiatal voltam, szerelmes és mindent akartam. Ő pedig meg is adott nekem mindent. Nagyon szeretett, és nem tagadom, édesapámhoz hasonlóan ő is kényeztetett. Autót vett nekem, tényleg szép életem volt mellette. Rólam sok nő irigységből azt gondolja, ilyen szexis külsővel könnyű volt megfogni egy gazdag férfit.
Istenem, hányszor hallottam már ezt! Akkor most hadd tisztázzak valamit: én édesapám mellett hozzászoktam egy nagyon jó életszínvonalhoz, nekem nem kellett sehova felkapaszkodnom, soha nem ez alapján választottam ki a partnereimet. Ráadásul akkoriban elálló füleim voltak, vékony szám, és kicsi melleim. Az első férjem mégis imádott. Úgy, kicsi mellekkel. Sok fiatal lány, és nő is azt hiszi, hogy egy férfit csak hatalmas mellekkel lehet elcsábítani, de higgyétek el, egy férfinak a kisugárzás, az érzékiség, a műveltség sokkal fontosabb, mint a cici mérete, pontosan tudom, hogy miről beszélek, hiszen magam is átestem mellnagyobbító műtéten.
Húszéves voltam, amikor először kés alá feküdtem. Egyszerűen azért, mert akkor jött divatba. Zöldfülű, huszonéves kiscsaj voltam, aki nem félt semmitől, és vonzották az új dolgok. A férjem mindenáron le akart róla beszélni, hiszen ő tényleg úgy szeretett engem, amilyen természetes valómban voltam. Persze nem sikerült meggyőznie, aztán végül neki tetszett legjobban a végeredmény.
Kapcsolatunkban mégis megromlott valami. Borzalmasan tapasztalatlan voltam még. Nem hogy egy házassághoz, de az egész élethez is. Vitt a fiatalos, mohó lendület, magával ragadtak a barátok, a bulik, az érzés, hogy én még élni, tapasztalni akarok. Aztán közbeszólt a végzet: elromlott az autómban a CD-lejátszó és betértem egy villamossági műhelybe. Ott találkoztam Zsolttal, azzal a férfivel, aki miatt mindent borítottam. Magas volt, sportos és jóképű. Elváltam, és mi összeházasodtunk.
Újra feleség voltam, boldognak kellett volna lennem, de a kezdeti önkívületi, szerelmes mámorból lassan ébredni kezdtem. Egyre inkább rájöttem, hogy hibát követtem el, amikor elhagytam az első férjemet. Könnyek szöknek a szemembe, ahogy visszaemlékezek régi élet. A két férjem két nagyon különböző férfi volt. Az első férjem a válásomkor roppant korrekt volt, vihettem, amit akartam. A kocsit, bármit. A másodikkal a vagyonon ma is pereskedem, szerintem ez még évekig el fog húzódni. Nem vagyunk ellenségek, ma is az ő műhelyébe viszem a kocsimat, de hazugság lenne azt állítani, hogy barátok vagyunk.
A mai eszemmel azt mondom, hogy az első válásommal követtem el életem első és egyik legnagyobb hibáját.


Címkék:
Értékelés: 4.67 Hozzászólások: (1)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 1
BORI SÁNDOR

Huha ennél könnyebbet is kérdeztek az étretségin,és meghúztak !
2009-07-21 13:22:33

Név:
E-mail cím:
Két szám összege: tizenöt meg négy =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

MAGAMRÓL

ÜZENŐFAL

2011-03-27 22:54:45 Lövei Sándor Én szeretem a Györgyit.Nagyon aranyos csaj.Észre lehet venni hogy,érzékeny és okos.Csak olvasni kell a bejegyzéseit,nagyon tartalmas amit ir,és érezni lehet rajta az önzetlen őszinteséget.Kitartás Györgyi!Te nem csináltál semmi rosszat.SZERETÜNK NAGYON.

2011-03-27 15:13:14 ernő.w.ernő hajrá Györgyi .nem kell felvenni azokat a commenteket.sőt elsem kell olvasni azokat,irigységből sok bunkóság származik.szóval így tovább szerintem jó az út amelyiken haladsz még akkor is ha néha néha megdöcögsz rajta normális dolog emberek vagyunk tévedünk. csak azok az emberek nem tévednek akik nem csinálnak semmit!!!!! akik csak ahoz értnek hogy beszóljanak vagy még ahoz sem.SZÁNALMASAK VAGYTOK komolyan hagyjátok már békén ezt a szép lányt hogy végezze a dolgát és ha nem tudtok segíteni akkor inkább hallgassatok,mert úgy okosabbak maradtok. köszönöm szépen.

2011-03-25 15:56:42 jani07 Minek teszitek közzé a blogot, ha csak a lyotyók szólhatnak hozzá.

2011-03-25 15:54:19 jani07 Hozzá is lehet szólni.

2011-03-25 13:10:15 Bobkabz Kedves Györgyi!
Őszintén remélem, hogy mielőbb túljutsz életed ezen periódusán.
Kívánok neked hatalmas lelki erőt és a lehető legjobbakat.
Szeretettel üdvözöllek:-)

2011-03-22 11:06:16 Dóri Szia Györgyi!
Nagyon örülök hogy itthon vagy.Aggodtam érted.Apukád mikor beszélt Frizbiben az nagyon szívszorító volt.Remélem kipihented magad! Remélem meg tudjuk milyen döntést hozott a Magyar Bíróság mert amit a szennylapok írnak az hazugság!!! Sok erőt és kitartást kívánok!!!!

2011-03-17 08:40:59 don Szia drága csajsy!ha nehéz a boldugolásod zaklatnak kényelmetlen zavaro a közlekedés egyébb kellemetlenség stb szivesen állok a rendelkezésedre bármikor bárhol non stop !!szép napot don nemzetkőzi magántestör 06202992871

2011-03-16 21:15:29 Sanyi Kedves Györgyi,nagyon sok jót kivánok neked,mert megérdemled.És azt hogy,sok sikered legyen az életben,érdemes vagy rá.Szeretünk.

2011-03-16 21:12:23 Lövei Sándor Kedves Györgyi,tudd hogy,vannak akik nagyon szeretnek téged.

2011-03-16 21:07:55 Lövei Sándor Györgyi nagyon örülök hogy,itthon vagy,ez jó,és tudd nagyon aggódtunk érted.

2011-03-14 15:49:25 Adrika Szia!
Sokan nagyon vártunk haza és izgultunk érted!Alig várjuk, hogy bejelentkezz a fb profilodba.Hiányoztak a blogjaid amik sokunknak sokat segítettek.Ne törödj a rosszindulatú emberekkel!Az én környezetemben nem hallottam rosszat senkitől.Hajrá Györgyi!

2011-03-01 11:00:09 Eva Lucian kedves Keleti Gyorgyi nem kell mindenkinek a velemenyevel torodni mert az emberek inkabb bantani szeretnek valakit mint dicserni

2011-01-06 15:29:16 Keleti Györgyi Kedves Gigi!
A moderálás azt jelenti, hogy vulgáris tartalmú kommentek nem jelennek meg. A negatív hozzászólásokat is aktiváljuk. Olvasd vissza a régebbi kommenteket és akkor láthatod. A Családomat vulgáris módón szídó, szapuló vélemény nem kap jogosultságot. Ennyi történt eddig... Igyekszünk intelligens formátumban tartani a blog oldalakat.
Megértésedet köszönöm!

2011-01-06 09:28:36 Gigi112 A moderálás itt ugye azt jelenti,hogy csak a pozitív kommentek jelennek meg??Hát ez vagy te!

2010-12-21 21:53:25 feketemacska Szia Györgyi!
Ne akarj mindenkinek megfelelni,abba beleőrülsz!Nem sok blogot olvasok,de a Tiédet mindig!Boldog Karácsonyt Neked!Ne feledd:"A mérleg nyelve mindíg egyenlőben van".Mindenki megkapja amit érdemel,ki így,ki úgy..Üdvözöllek!

2010-12-06 23:35:12 Keleti Györgyi Kedves Pető Barnabásné!
A "mindig" szót rövid "i"-vel írjuk.
Köszönöm az értékes kommentet amit háromszor is elküldtél annak reményében, hátha sikerül bántó és megalázó szavaiddal minősíteni. A kommentek moderálva vannak!
Mindenkinek Boldog Mikulást!

2010-11-29 03:55:42 Keleti Györgyi Kedves haha!
Az adminomban olvastam a kommentedet! Válaszom! Rohadj meg!
Mindenkitől elnézést kérek a vulgáris szóhasználatért, de "haha" nick névre hallgató kommentelő kicsit elvetette a súlykot!

2010-11-29 03:45:59 keleti.gyorgyi Szia Ági!
A hajam színe most sötét eper. Ez a hivatalos neve a színnek! Színezve van nem festve, így hangulatomhoz, kedvemhez mérve tudom változtatni a színeket. Ajánlom Neked is!
Pusza

2010-10-04 15:16:02 Ági Györgyi! A Te hajad most sötétvörös vagy barna? A feketéről mi a véleményed? Tudom, hogy ez a kérdés most nem ide vág, csak kíváncsi vagyok.

2010-08-11 08:56:37 moncsi Györgyi,
élj úgy, ahogy Te szeretnél vagy ahogy sikerül. A jelenből hozd ki a legjobbat, tervezd a jövődet, a múlttal ne foglalkozz, mert annak már nincs eredménye.Ez a te életed és nem fontos mindenkinek megbocsátani, csak át kell nézni rajtuk, mintha üvegből lennének.
Üdv.
moncsi

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 10 meg 20 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007