2010-04-07 16:28:03

Én+Ők=Mi

Minden "csak vicceltem" mögött van egy kis igazság, minden "csak elgondolkoztam"-ban ott van egy kis kíváncsiság, minden "nem tudom" mögött van egy kis tudás és minden "már nem érdekel" mögött van egy kis érzelem...

Napok óta készülök blogom megírására. Dőlne belőlem a kiírni való hisz az elmúlt pár hétben jócskán történtek olyan dolgok, melyek részben megíródtak a bulvárban, de sok olyan dolog van amiket az ember már nem tár az olvasó elé. Ennek ellenére sokan azt gondoljátok, hogy rendszeresen megszegem az ígéretem azt, hogy a magánéletemről nem csacsogok a magazinoknak…
Nyugodtan teltek a hétköznapok, amikor egy csodálatos csütörtökön megcsörrent ama fránya mobil telefonom, és az egyik vezető napilapunk főszerkesztője tette fel azt a kérdést, amiből tudtam, hogy pár hónap elteltével nem titok, az amit annyira nem szerettem volna, hogy kiderüljön, amit annyira féltettem, hogy megcibálnak, megrángatnak, szétszednek apró darabjaira, ahogy az ilyen esetekben történni szokott.
- Ha nem nyilatkoztok akkor is címlapon hozzuk! - közölte velem a tényt, tehát tagadni sem volt semmi értelme, csak még olyan korai volt, hisz most bimbódzunk, békében és nyugalomban.
És jött a nem várt hétfő! Címlapon is egy pár vagyunk, most már az egész ország tudja azt, amit úgy féltettem. Talán azért, mert tudtam, hogy az ilyen leleplezések két ismert ember esetében törést, sérülést is okozhatnak a kapcsolatban, de hál'Istennek nem így lett a rutinos "újságírók kedvenceként" és a Páromnak köszönhetően aki szépen levezényelte az ezt követő pár napos médiahadjáratot.
Tény, hogy a megismerkedésünk is érdekes volt, és ami azóta történik, az olyan mint amikor egymásra talál két olyan fogaskerék, amik eddig keresték azt a szerkezetet, amiben akadozás és kattogás nélkül olajozottan tudnak működni.
A hiányzó űr szépen lassan betöltődik, és mosolyt varázsol minden este az arcomra amikor haza érkezéskor belépek az ajtón. Hogy mit hoz a jövő, azt majd az idő eldönti, hisz két válással a hátam mögött már nem tervezgetek és szövök álmokat. Igyekszem két lábbal a földön maradni.
És amit a Pránanadi segítségével megtanultam, hogy az eltelt évek a kor és a megfizetett tanulópénzek azért kellenek, hogy az ember tudja és megtanulja, mit nem szabad és mit kell csinálni ahhoz, hogy egy kapcsolat jól működjön, de legalább is úgy, hogy mind a két fél úgy élhesse az életét, ahogyan azt szeretné és a másik fél pajtás legyen ebben. Ne hátráltasson, hanem hajtson és motiváljon, éltessen és élhessen az a kapcsolat, ne fojtson meg, hanem hagyjon levegőhöz jutni vagy, ha szükséges a másik adjon neked az élethez szükséges oxigént. Legyen társ és nem csak a jóban, hanem a bajban is tudj Rá számítani. És igen is konzervatív módon maradjanak meg a család szerepek a férfi a Férfi hisz Ő a családfő és a nő a Nő hisz Ő a család összetartója. Tiszteljük a másik bogarait, mert úgy ismertük meg Őt, és semmi estre se próbáljuk megváltoztatni, hisz akkor már nem az az ember lesz, akibe beleszerettünk, akit megismertünk. Ha hagyjuk a dolgokat a maguk medrében folyni, azok úgy fognak változni, olyan folyásirányt választanak ahogy az adott kapcsolatnak a legjobb. Jól érzem magam, mert gondoskodni jó, és olyan család példa szerint szeretnék élni, mint amit otthon láttál te is gyerekkorod óta, ahogy a szüleid és a nagyszüleid is éltek. És, hogy lehet hegyeket megmozgatni? Úgy, hogy elhiszed képes vagy rá, megtudod csinálni mert nincs megoldhatatlan! Úgy, hogy eljutsz arra a pontra, hogy sokkal nagyobb öröm adni, mint kapni és, megtanulod, hogy az őszinte ölelés és csók értékesebb a világ legértékesebb gyémántjánál!
A türelem egy olyan emberi tulajdonság, amit meg kell tanulni hisz e nélkül nem működik semmi.


Címkék:
Értékelés: 5.00 Hozzászólások: (1)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 1
Lfrom Boston

Kedves Gyorgyi,

A Te blogod a legszinvonalasabb es oszintebb ezen a weboldalon. Koszonom, hogy megosztod velunk az ertekes gondolataidat, es ne foglalkozz azokkal az emberekkel akik elitelnek ugy hogy kozben semmit nem tudnak rolad. Szepen irsz es tartalmasan. Sok boldogsagot Neked az uj kacsolatodhoz!
2010-04-08 01:19:10

Név:
E-mail cím:
Két szám összege: tizennyolc meg tizenhárom =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

MAGAMRÓL

ÜZENŐFAL

2011-03-27 22:54:45 Lövei Sándor Én szeretem a Györgyit.Nagyon aranyos csaj.Észre lehet venni hogy,érzékeny és okos.Csak olvasni kell a bejegyzéseit,nagyon tartalmas amit ir,és érezni lehet rajta az önzetlen őszinteséget.Kitartás Györgyi!Te nem csináltál semmi rosszat.SZERETÜNK NAGYON.

2011-03-27 15:13:14 ernő.w.ernő hajrá Györgyi .nem kell felvenni azokat a commenteket.sőt elsem kell olvasni azokat,irigységből sok bunkóság származik.szóval így tovább szerintem jó az út amelyiken haladsz még akkor is ha néha néha megdöcögsz rajta normális dolog emberek vagyunk tévedünk. csak azok az emberek nem tévednek akik nem csinálnak semmit!!!!! akik csak ahoz értnek hogy beszóljanak vagy még ahoz sem.SZÁNALMASAK VAGYTOK komolyan hagyjátok már békén ezt a szép lányt hogy végezze a dolgát és ha nem tudtok segíteni akkor inkább hallgassatok,mert úgy okosabbak maradtok. köszönöm szépen.

2011-03-25 15:56:42 jani07 Minek teszitek közzé a blogot, ha csak a lyotyók szólhatnak hozzá.

2011-03-25 15:54:19 jani07 Hozzá is lehet szólni.

2011-03-25 13:10:15 Bobkabz Kedves Györgyi!
Őszintén remélem, hogy mielőbb túljutsz életed ezen periódusán.
Kívánok neked hatalmas lelki erőt és a lehető legjobbakat.
Szeretettel üdvözöllek:-)

2011-03-22 11:06:16 Dóri Szia Györgyi!
Nagyon örülök hogy itthon vagy.Aggodtam érted.Apukád mikor beszélt Frizbiben az nagyon szívszorító volt.Remélem kipihented magad! Remélem meg tudjuk milyen döntést hozott a Magyar Bíróság mert amit a szennylapok írnak az hazugság!!! Sok erőt és kitartást kívánok!!!!

2011-03-17 08:40:59 don Szia drága csajsy!ha nehéz a boldugolásod zaklatnak kényelmetlen zavaro a közlekedés egyébb kellemetlenség stb szivesen állok a rendelkezésedre bármikor bárhol non stop !!szép napot don nemzetkőzi magántestör 06202992871

2011-03-16 21:15:29 Sanyi Kedves Györgyi,nagyon sok jót kivánok neked,mert megérdemled.És azt hogy,sok sikered legyen az életben,érdemes vagy rá.Szeretünk.

2011-03-16 21:12:23 Lövei Sándor Kedves Györgyi,tudd hogy,vannak akik nagyon szeretnek téged.

2011-03-16 21:07:55 Lövei Sándor Györgyi nagyon örülök hogy,itthon vagy,ez jó,és tudd nagyon aggódtunk érted.

2011-03-14 15:49:25 Adrika Szia!
Sokan nagyon vártunk haza és izgultunk érted!Alig várjuk, hogy bejelentkezz a fb profilodba.Hiányoztak a blogjaid amik sokunknak sokat segítettek.Ne törödj a rosszindulatú emberekkel!Az én környezetemben nem hallottam rosszat senkitől.Hajrá Györgyi!

2011-03-01 11:00:09 Eva Lucian kedves Keleti Gyorgyi nem kell mindenkinek a velemenyevel torodni mert az emberek inkabb bantani szeretnek valakit mint dicserni

2011-01-06 15:29:16 Keleti Györgyi Kedves Gigi!
A moderálás azt jelenti, hogy vulgáris tartalmú kommentek nem jelennek meg. A negatív hozzászólásokat is aktiváljuk. Olvasd vissza a régebbi kommenteket és akkor láthatod. A Családomat vulgáris módón szídó, szapuló vélemény nem kap jogosultságot. Ennyi történt eddig... Igyekszünk intelligens formátumban tartani a blog oldalakat.
Megértésedet köszönöm!

2011-01-06 09:28:36 Gigi112 A moderálás itt ugye azt jelenti,hogy csak a pozitív kommentek jelennek meg??Hát ez vagy te!

2010-12-21 21:53:25 feketemacska Szia Györgyi!
Ne akarj mindenkinek megfelelni,abba beleőrülsz!Nem sok blogot olvasok,de a Tiédet mindig!Boldog Karácsonyt Neked!Ne feledd:"A mérleg nyelve mindíg egyenlőben van".Mindenki megkapja amit érdemel,ki így,ki úgy..Üdvözöllek!

2010-12-06 23:35:12 Keleti Györgyi Kedves Pető Barnabásné!
A "mindig" szót rövid "i"-vel írjuk.
Köszönöm az értékes kommentet amit háromszor is elküldtél annak reményében, hátha sikerül bántó és megalázó szavaiddal minősíteni. A kommentek moderálva vannak!
Mindenkinek Boldog Mikulást!

2010-11-29 03:55:42 Keleti Györgyi Kedves haha!
Az adminomban olvastam a kommentedet! Válaszom! Rohadj meg!
Mindenkitől elnézést kérek a vulgáris szóhasználatért, de "haha" nick névre hallgató kommentelő kicsit elvetette a súlykot!

2010-11-29 03:45:59 keleti.gyorgyi Szia Ági!
A hajam színe most sötét eper. Ez a hivatalos neve a színnek! Színezve van nem festve, így hangulatomhoz, kedvemhez mérve tudom változtatni a színeket. Ajánlom Neked is!
Pusza

2010-10-04 15:16:02 Ági Györgyi! A Te hajad most sötétvörös vagy barna? A feketéről mi a véleményed? Tudom, hogy ez a kérdés most nem ide vág, csak kíváncsi vagyok.

2010-08-11 08:56:37 moncsi Györgyi,
élj úgy, ahogy Te szeretnél vagy ahogy sikerül. A jelenből hozd ki a legjobbat, tervezd a jövődet, a múlttal ne foglalkozz, mert annak már nincs eredménye.Ez a te életed és nem fontos mindenkinek megbocsátani, csak át kell nézni rajtuk, mintha üvegből lennének.
Üdv.
moncsi

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 7 meg 11 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007